2014. október 30., csütörtök

Ráhel a menekülési alibi

Az internet adóztatása körül egyelőre még csak a kedélyek lángolnak. Itthon. Külföldön meg kínos közröhejjé degradálódik a magyar kormányzat görcsölése. Holott nem kicsi alaptörvény-szintű hekkelés is zajlik ebben a témában. Miközben nem nehéz kitalálni, hogy ki az aki messze jár, amikor az ég zeng. Természetesen a miniszterelnök.

Ami az alaptörvénnyel kapcsolatos megállapítást illeti, annak a gondolatnak az az alapja, hogy a pletykák szerint az internetadó benne van a büdzsében. Márpedig, mint tudjuk, a költségvetéssel kapcsolatban nincs helye népszavazásnak. Nem feledve: a legközvetlenebb népszavazás a tüntetés. Amiből az is következhet, hogy a tüntetéseket rendőrhatalmi eszközzel, a fentiekre hivatkozva fogják esetleg hamarosan szétzavarni. Ha még lesznek. Mert azért a bármi áron való megszavazásnak van egy fásultságfokozó hatása is. Habár, ha a részleteket megismerik az emberek, akkor könnyen szaladhat fel az agyvizük. A kádárista puhításnak szánt felső határ ugyanis nem személyenként, családonként, hanem előfizetésenként látszik érvényesülni. A vonalas és telefonos internetkapcsolattal rendelkező magánszemély tehát egy mozdulattal fizetheti ki a jelen mobil-netes előfizetésének alsó hangon is a felét pluszban. Vagy legalább is azzal összemérhető adót áldozhat azért, hogy nagyjaink pazarolhassanak. Illetve bocsánat, iskoláztathassák a gyermeküket.

Mint például Orbán Viktor, aki a minap Svájcba távozott. Az első gyanúk, internetes találgatások alapján azért, mert egyszerűen a gyávaság vált uralkodóvá az uralkodóban. Ez sem lepett volna meg sokakat. Ahogy az sem, ha elemtöltésre kell távoznia. Habár ez utóbbi kapcsán inkább Graz-ra szoktak célozgatni a nemzetközi bithálózat lakói. Talán már csak ezért is utálja Orbán Viktor az internet használóit. Minedenbe csak beleütik az orrukat. Még a gyógyszeres dobozkáiba is. Pedig az csak az övé, ő rakosgatja magának. Így aztán igyekeztek kijelenteni, hogy nem a vezér hagyományos gyávasága, hanem nagyon is érthető okokból utazott az alpesi országba. Mármint számára érthető okokból. Mert különben elég érthetetlen az ok, és annak fedezete.

A legújabb hírek szerint a lányát ment meglátogatni. Ami minden atyának szíve joga természetesen. Ahogy az vesse az első flasztert, aki nem szeretné, ha a lánya egy svájci iskolában szerezzen pincérszakos, vagy más vendéglátó-iparos oklevelet. A különbség csak az, hogy Orbán Viktor lánya meg is teheti. Azt követően, hogy a kedves papa semmibe vette az itthoni diákságot a múlt években zajló tüntetések után, Klinghammerrel és Baloggal sújtotta felsőoktatást, és saját szájúlag nyilatkozta, hogy felesleges annyi diplomás. Nyilván a lánya kivétel. Alighanem azért, mert rájött: a lánya alapjában véve semmire sem alkalmas, és amíg nem avanzsál nemzeti keltetőgéppé, addig is parkoló pályára teszi. Hacsak nem a leányzó próbált menekülni a süllyedő feltsuthiából. Különösen esetleg akkor, ha esetleg nem kívánt keltetőgéppé válni, és ennek elhárítása itthon sokkal kínosabb lett volna, mint határokkal odább. Elvégre volt már időszak amikor felmerült: hazánk abortuszexportban is jobban fog teljesíteni.

Ennek azért ellentmond, hogy a miniszterelnök lánya nem orvosi látogatásra, hanem évekre érkezett Lausanne-ba. Az École Hoteliere Lausanne diákjaként. Igazán potom pénzért, hiszen forintban csak tízmillió felett van a féléves képzési díja. Ami azért akkor is markáns tarifa egy átlag magyar szülőnek, ha az emlegetett Executive MBA megszerzése például a vendéglátóiparban mindössze egy évig tartó képzése az adott iskolának. Ami nagyjából egy felsőfokú szakirányú továbbképzésnek felel talán meg. A fellengzős név dacára. Tehát még parkolópályának sem túl hosszú. De legalább drága. Már csak a lakbér miatt is. Miközben meglepetéssel tapasztalhatjuk, hogy a képzésre való jelentkezési lap magyarországi tartózkodási hellyel elsőre mintha le se lenne tölthető. Ami felvetheti azt a kérdést is, hogy Orbán Viktor lánya, amennyiben ez így van, és minden szakra érvényes, mikor is költözött ki az országból? De ne általánosítsunk. Már csak azért se, mert a még indultak listájában azért megtaláljuk hazánkat is. Meg aztán, vannak elegen, akik távoznak az országból nélküle is. Így akár egy itthoni képzésre is mehetett volna. A gazdasági exodus résztvevőivel is kapcsolatot tartó turisztikai szakon például. Már háromszázezer forint alatt. Itthon. Magyarországon.

Inkább legyünk elégedettek, hogy olyan gazdag az ország, hogy a miniszterelnöknek meg sem kottyan egy markáns tandíj kifizetése a leányzónak. Mert fel sem merülhet, hogy nem a fizetéséből verte a fogához a garast erre a célra. Habár az is előfordulhat, hogy a földbizniszben kivételesen szerencsés és tehetséges first lady finanszírozza a lánya taníttatását. Mint befektetést arra az időre, amikor a felcsúti stadion szotyola-árusítását is családban kell majd tartani. Esetleg törvényileg kötve egy lausanne-i diplomához. Lúzerországban. Addig pedig kiváló kifogás a feltámadó atyai vágy, Minden olyan esetre, amikor a miniszterelnök Svájcba vágyik. Vagy csak el az országból, ahol olykor még vannak tömegek, akik ellenérzéssel merik kezelni a nagyszerűre álmodott eszméit. Gondosan kiérlelve. A keresztfolyosón túl. Napóleonok és Krisztusok termei között.

Andrew_s

Habony és az újságoldal

Habony Árpád gyermekeinek az anyja egy képpel igazolta, gyermekeinek apja kijutott Amerikába. A kép lementhető, megnézhető. Informatika iránt fogékonyak számára egy találós kérdést is tartogat. Vajon milyen képszerkesztő tesz a kép technikai fejlécébe Photoshop-ra utaló bejegyzést? Mert az nyilvánvaló, hogy a Fidesz környékén nem hamisítanak bizonyítékokat. Így biztos van racionális, magyarázható oka annak, hogy valamiért a kép ezt mondja magáról.

Talán csak átméretezték, kontrasztosabbá, napsütöttebbé tették. Legnagyobb valószínűséggel maga a Facebook teszi bele. Ki tudja? De biztosan az eredeti alapján került ki a világhálóra. Ezt itt és most azonnal leszögezem, mint vélelmet. Az ellenkezőjét nem lehet bizonyítani a kép alapján. Ahhoz nem vagyok elég szakértő. Perképes sem. Tehát, aki tudja, hogy milyen beavatkozás következtében, netán melyik fényképezőgépről mentve kerülhet ilyen bejegyzés a kép technikai fejlécébe, az ossza meg az információt. Beleértve azt is, ha tudható, hogy a Facebook belső rendszere mit lép a képekre. Talán még az árnyékviszonyokat is megváltoztatja. Addig is inkább intő példa lehet, hogy elhamarkodott következtetéseket könnyebb tenni, mintsem hihetnénk.

Andrew_s

2014. október 28., kedd

Tüntetési és kormányzati becsapások

Lezajlott a második tüntetés az internetadó ellen, ahogy a távközlési adó kibővítését közkeletűen elnevezték. Közben beterjesztették a Parlament elé, és módosító indítvánnyal is ellátta a párt igazgatósága, igazgatása, izgatója. Nem kívántat a Fidesz tagoknak kéne törölni. Mi meg a szemünket a vont csövű hazugságok nyomán.

Az egyik a korábban már emlegetett önámítás-csomag a tüntetők részéről. Az egyik az, hogy néhányan alighanem bebeszélik maguknak, hogy nélkülük a felső korlátos adó korlátja nem jöhetett volna létre. Holott a Fidesz háza tájáról már öt napja ismert kezdeményezés volt a felső korlát bevezetése. Ez tehát nem eredmény, és legkevésbé a tüntetés eredménye. Ez tényszerűen akkor is igaz, ha most elkezd bárki fanyalgással vádolni. Bár azt is tudom, hogy az érzelmi viszonyulás alapvetően tényrezisztens. Ezzel különben a Fidesz rendszeresen vissza is él a híveivel szemben. Azzal, hogy elsősorban hittétel szerűen viszonyulnak a világhoz és annak önjelölt origójához. Akivel kapcsolatban szintén felvethető egy tüntetői önámítás. Az, hogy Orbán Viktor első nekifutásra vissza fog vonni bármit is.

Holott nagyon gyorsan belátható lenne az eddigi reakciói alapján, hogy ez nem igazán esélydús következmény. Egy permanens szabadságharcos nem vonulhat vissza. Ha visszavonul, akkor sem vonulhat vissza. Ha visszavonul, azt is offenzívaként fogja megélni. Tehát minél jobban sarokba szorítják, annál hangosabban fogja a győzelmi retorikát nyomatni. Obán számára minden csatavesztés stratégiai visszavonulás, és minden sarokba szorulás csak az agresszivitását fogja növelni. Ahogy a sarokba szorított patkány is felrohan a seprűnyélen. Ezt a jelenséget a bunkerből kiüzent „utolsó töltényig” való harc már jó pár történelmi példával illusztrálja a túlkompenzált személyiséggel megvert diktátorok köréből. A személyes nyaloncok különben jellemzően pont ezt a motívumot használják ki, és erősítik a Vezér esetében. Elég azt az irreális ökörségnek tűnő hírt olvasgatni, ami szerint tízmilliós kárt jelent pár betört ablak a Fidesz székházánál. Ami csak akkor értelmezhető, ha egyrészt a miniszterelnök szemében valami nagy mártíromságként akarják feltüntetni a kiállt borzalmakat, másrészt, ha a tízmilliós kárigényből kilenc és fél milliót tisztán zsebre tesz valaki. Mert arról a tízmillás kárról a Kossuth téri kétmillió juthat az eszünkbe.

S ezzel elértünk a hazugsággyűjtemény kormánypárti vonulatának legújabb morzsáihoz. Amiben az említett tízmilliós Kocsis-közlés csak apró morzsa. Sokkal vaskosabb megtévesztés az, amit Rogán Antal és csapata ad elő. Ráadásul már többedszerre a különböző különadók kapcsán. A reakciók alapján joggal feltételezve azt a támogatókról, hogy a pálcikákkal előadható matematikai műveletekkel is komoly problémáik vannak. A jellemzően felbukkanó vezérmotívum ugyanis az, hogy nem a mezei felhasználó fogja megfizetni a különadókat, hanem a szolgáltató, a bank, az Atyaúristen, és a törzsi varázsló. Mert nem fogják áthárítani. Mert a vezér ott áll a gáton, és azt üvölti a különadóknak, amit Gandalf a hídon. Állítva, hogy nem törnek át.

Holott nem kell hozzá különösebb, legfeljebb a banán meghámozását meghitelező IQ ahhoz, hogy ez az ostobaság tetten érhető legyen. A szolgáltató ugyanis abból él, hogy szolgáltat, és a szolgáltatásért bizonyos díjakat számol fel. Eltekintve attól, ha pénzjegynyomdát üzemeltet, vagy piramisjátékokat szervez, a semmiből nem csinál pénzt. Az fedezi a költségeit, amit a felhasználóktól be képes szedni. Ha növekszenek a költségei, akkor ezt, változatlan szolgáltatási szint mellett a szolgáltatási bevételekből tudja fedezni. Ez különben a sarki cipészre éppen úgy igaz, mint az internet-szolgáltatókra. Úgyhogy ezen az alapon sarokvas-adót is kivethetne Orbán Viktor. Amikor tehát a szolgáltató költségeit mesterségesen növelik, akkor nincs más lehetősége, mint továbbhárítani azokat. Ez lehet közvetlen továbbhárítás is, mint amikor drágul az adott szolgáltatás. Akár úgy is, hogy felmondják a létező szolgáltatási szerződéseket és egy drágább csomag válik csak elérhetőbbé.

Ugyanakkor létezik egy közvetlen költség-továbbhárítás is, amiről Rogán Antal és hitsorsosai előszeretettel, és mélységes mélyen hallgatnak. Ez látszólag úgy kezdődik, hogy a szolgáltató a megtakarításai terhére kifizeti a különadót. A Fidesz hülyegyerekei erre elkezdenek örömtáncot lejtetni a szellemileg maximum a fűszoknya alapanyagának szintjén keringőkkel. Holott világos, hogy ezek a „megtakarítások” leginkább elbocsátásokkal járnak. Az elbocsátottak munkanélkülivé, segélyezendőkké válnak. A szolgáltató megtakarít és különadót fizet. Amivel összevethető segélyigény jelenik meg a másik serpenyőben. Ha csak elbocsát, akkor kevesebb, ha csődbe megy és mindenkit szélnek ereszt, akkor több. Ezt az adópolitika okozta „továbbnemhárítást” tehát alapvetően mindenki fizeti. Amíg rá nem jönnek egyszer a népek arra, hogy erre az adópolitikára mindenki ráfizet.

Illetve nem mindenki. A közrabszolgák munkaerejével, illetve befolyásolhatóságával mutyizók nem. De csak ők nem. Míg egyszer a Vezérnek eszébe nem jut, hogy túl erősek, és akkor majd ők lesznek a különadók kárvallottjai.

Andrew_s

2014. október 27., hétfő

Tüntetés volt? Mi végre?

Gyűjtsd a kütyüt, ne sajnáld
2014. október 26.-án lezajlott a tüntetés az internetadó ellen. Kinek mekkora várakozással? Azt a tisztelt olvasókra bízom. A hurráoptimizmus iránt fogékonyak pedig akár tovább se olvassák. S egyáltalán nem azért, mert roppant módon szeretnék adót fizetni valamiért, amiért irrealitás külön adót beszedni. Hanem azért, mert éppen hogy nem szeretnék.

Ellenben a tüntetés előzetese és a zajlásáról csordogáló hírek tükrében azért az sem kizárt, hogy érdemes a nagy rózsaszín vágyfellegek mögé nézni. Legalább gondolatilag. Egyébként a kötözködők kedvéért leszögezem: nem voltam kint a tüntetésen. Leginkább azért nem, mert szinte egész a tüntetés megkezdéséig vártam néhány, korábban megfogalmazott kérdésemre a választ. Ezek, pusztán az ismétlés örömének engedve ezek voltak:
  • Milyen cselekvési tervet szeretnének pártfogoltatni a jelenlevőkkel?
  • Mi az A-terv?
  • Mi a B-terv?
  • Mi az elérendő cél, illetve mi a minimálcél, amit mindenképpen el szeretnének érni?

S ne tegye fel a kezét, aki szerint maradéktalan válaszok születtek, hanem tegye rá először a szívére, majd a billentyűzetre. Aztán ossza meg másokkal is a VÁLASZT. Már csak azért is, mert a tüntetésről szóló tudósításokban sem volt túl sok nyoma az említett kérdésekre adott válaszoknak. A cselekvési tervet illetően ugyanis az egész szervezés egész odáig bírt csak eljutni, hogy ha nem mond le a kormány az internet meg-különadózatásáról, akkor kedden ismét összejönnek. Azaz fogalmuk sem volt arról, hogy a puszta elutasításon kívül mit is akarnak. Kedden különben mit fognak mondani? Azt, hogy összejövünk legközelebb is? Aztán legközelebb? Amíg végül jól megérdemelt érdektelenségbe fullad az egész? Ez a forgatókönyv vészesen hasonlít arra, ahogy az „ellenzéknek” sikerült totális érdektelenségbe fullasztania gyakorlatilag minden rendezvényt. Amelyek esetében különben szintén nem volt sem „A”, sem „B”, sem semmilyen terv, Mármint a publikus kommunikációban. Mert a háttéralkuk ebben nem játszanak.

Látszólag volt és maradt egy cél. Az internetadó teljes negligálása. Ultimátummal, felszólalással „nemhaggyuk” előskandálásával. Ahogy kell. A szervező szerint. Alkalmasint persze tudhatóan, hogy az internetadó az adott pillanatban csak tervezet volt. Az életbelépése előtt tüntetni a visszavonásért kommunikációs öngól. Egy meg nem történt esemény elutasítása ugyanis játékteret nyit a kommunikációs értékkel bíró módosításoknak, azaz alapvetően a legélesebb fegyvernek is csorbítja az élét. Amivel már csak azért is kár volt játszani, mert a felülről korlátossá javasolt, alapvetően kádárista trükk előre látható, Rogán Antalnak köszönhetően előre tudható is volt. A tüntetés tehát ebből a szempontból a legnagyobb gesztusokat a kormányzat felé tette:
  1. Orbán, különben demokráciával csak erős alkoholos befolyásoltságban vádolható kormányzata megkapta a szépségflastromot, hogy: van itt kérem demokrácia, hiszen tüntethetnek.
  2. A különben szinte semmiben nem engedő kormányzat úgy tüntetheti fel magát, hogy meghallgatta a nép szavát, és mérsékelte az adóprést; Az utóbbival némi gesztust gyakorolva a tüntetés szervezői felé is, akik így bebeszélhetik maguknak a nagy machinátorság üdvös önámítását. Abban ringatva magukat, hogy elértek valamit.
  3. A nyilvánvaló szervezési hiányosságok miatt a Fidesz-székház minden lehámlott vakolatmolekuláját, és üvegcserepét úgy mutogathatják, mintha nyílt színen zajló lincselés zajlott volna.

S alkalmasint a szervezési hiányosságok közé tartozik nem csak a gyűlés biztosításának, hanem magának az időzítésnek és helyszínnek a kiválasztása is. Az ultrákkal közel egy időre szervezéssel lehetőséget adni a „buli van” hangulatban törpülő szellemiségek tobzódásának azért persze könnyelműségnek tűnik. Még akkor is, ha persze utólag lehet azon vívódni, hogy ki provokálta ki a Fidesz-székház molesztálását. Azonban a tüntetés előtt is olvasható volt a felhívás arra nézve, hogy mindenki vigyen magával használt számítástechnikai vickeket és vackokat. Ha tehát a szervezők a Hősök teréig szervezték a szervezendőket, akkor vajon ott akartak ebből gúlát emelni? S ha ott akartak, miért nem emeltek? Az ugyanis jól látszik a közvetítések során, hogy egész a Lendvay utcáig nem kerültek felhasználásra. Ott meg ultra-módra.

Egy biztosan kóbor palack a biztosnál
Eredeti fotó: I. Szonja / Gépnarancs
Azon persze lehet polemizálgatni, hogy az a hat ember, akiket előállítottak kinek a buzdító hatására kezdte a székház piszkálását. Az azonban biztos, hogy a fentebb említett okokból nagy szívességet tettek a kormánynak. Miközben persze lehet azon is sopánkodni, hogy a rendőrség mit bénázott össze az objektum védelme kapcsán. Habár a TV székház egykori védelmét alulmúlni azért nem igazán sikerült. Habár a vasárnap estéről készült képriportok egyikében olyan kép is látható, amit nehéz másként magyarázni, mint azzal: a rendőrség bizony bevetésre kész gázpalackkal várta a tüntetőket. Amiből az is következhet, hogy parancsra nem léptek közbe. Például, mert kiszámított volt a székház mérsékelt megrohanása éppen úgy, ahogy a kommunikációs haszon érdekében a minimális károkozás engedélyezése is. Amit aztán ki is használ most a Fidesz.

Így talán érdemes mérleget vonni a „kinek az érdeke” szempontjából is a vasárnapi tüntetés kapcsán. A Fidesz egyértelműen kommunikációs hasznot zsebelhet be. Ráadásul nem kényszerül valós, előre ki nem számítható engedményre. Ráadásul a civil ellenzékiséget ismét egy lépéssel tovább terelhette a fásultság országútján. Ráadásul továbbra sincs egységes ellenzékiség. Ráadásul megkapta a demokrácia flastromát. Ráadásul..? Ráadásul nem tudom, hogy vajon szimplán ostoba módon lett szervezve ez a tüntetés, vagy előre megfontoltan látszik ilyen ostobának a szervezés? Mert a jelen felállásban akár Orbán Viktor is szervezhette volna. Ahogy a választások előtti „ellenzéki” történések jó részét is akár a Lendvay utcában is tervezhették volna. Ráadásul szeretnék meggyőzetve lenni, és nem pofonok útján, lehülyézéssel érvelve, hogy nem így volt.

Andrew_s

2014. október 26., vasárnap

Tüntetés, internetadó, kormányflastrom

Az eredetileg talán elterelésnek szánt internet-adós ötlet lassacskán önálló életre kel. A felröppentet digitális csalimadár szép lassan hozzászoktatja az embereket a bevezetés tudatához. Annyira, hogy hamarosan csak a mértékéről lesz vita. A kádárista nosztalgia jegyében. Az ellene szervezett tüntetés előzetese alapján ez a kép mit sem változik.

A tüntetést a Facebook-on kezdték szervezni, és e sorok leírásakor, délelőtt 11 óra körül, még csak a szervezés, a jelentkezők toborzása zajlik. Oldal letiltással, Facebook-reakciókkal tarkítva. De zajlik. Olyan felhívással is tarkítva, ami szerint: „Ha vasárnap 18 órakor mind eljöttök a József nádor térre, akkor meg tudjuk akadályozni az internetadót!” Ami azért felveti legalább annak kérdését, hogy maguk a szervezők elhiszik-e ezt. Az ugyanis világos, hogy a tüntetésnek önmagában még demokráciában sincs nagyobb hatása, mint a jelenlét megmutatása. Diktatúrában még annyi sem. A hatalom képviselői ugyanis egy laza legyintéssel intézhetik el. Mindaddig, amíg nincs valószínűsíthető cél, és látszata sincs a cselekvésnek, addig mindenképpen. Utána még mindig erőből lefújható a tüntetés, és vádhatóság elé citálható a résztvevők egy része. Addig azonban nagy szívességet gyakorol a tüntetés a kormányzatnak. Valós és látható cél nélküliséggel legitimálják demokratikus flastromukkal a diktatúrát.

Márpedig az eddigi tüntetéstörténet igen szkeptikus nézőpontokra predesztinálhat. Az Operaháznál lezajlott, és végül semmibe hullott tüntetésen sokan voltak jelen. Számosan akkor még komolyan vették, hogy ennek van értelme, de a szervezők között ezek a hangok nem igazán zengtek. Ellenben, mire valóban értelme lett volna a tüntetésnek, addigra fegyelmezetten levonultak. Nehogy zavarják az Operában önmagukat ünneplők hangulatát. A Bajnai-féle visszatérésnél szintén sokan voltak. Az ott még meglevő tömeges szimpátiát hosszú és kemény munkával zilálták szét. Alig másfél év alatt. Nem mintha a flaszterhajigálás nagyon hiányozna. Azonban ez is egy helyén maradt kockakő volt azon az úton, ami mélységes érdektelenségbe ejtette az ellenzék, vagy az ellenzék által felkarolt szervezők szervezte tömeges megjelenéseket. Mert amikor a szervezők sem tesznek mást, mint kipipálják a rendezvényt, majd elsunnyognak a kertek alatt, akkor mi várható a támogatóktól.

A hosszas felvezetésre azért ragadtattam magam, mert nézem azt a tüntetést, ami egy különben nyilvánvaló baromság ellen szerveződik. Az internetforgalom adóztatása ugyanis kétségtelenül az. Eltekintve a véleményszabadság és információcsere korlátozásának szándékát. Mert ez egy nyilvánvaló, megfogható hatalmi cél lehet. Olyan, aminek védelmében akár tüntetni is érdemes. Ha az internet adóztatása elleni felszólalás keretében, akkor akképpen. Ez azonban azt is jelenti, hogy a toborzó oldalon leírva, pontokra szedve lenne értelme kifejteni azt, hogy mi végre is a tüntetés. Olyan kérdésekre is választ adva, mint:
  • Milyen cselekvési tervet szeretnének pártfogoltatni a jelenlevőkkel?
  • Mi az A-terv?
  • Mi a B-terv?
  • Mi az elérendő cél, illetve mi a minimálcél, amit mindenképpen el szeretnének érni?

Az ugyanis kevés, hogy „el kell jönni”, mert csak. Ha tépelődsz, akkor is el kell jönni. Miért? Csak. Ezen az sem segít, ha a szervezési evolúció immár használt kütyük elvitelére is sarkal, és kéri a pártjelvények otthonhagyását. Amely utóbbi érthető törekvés, ha a kölcsönös békesség jegyében akarnak maradni a részt vevők. Feltéve, hogy a szervezők feltételezik: a megjelentek a B-közép szellemiségében, a másikon vizsla szemekkel keresett pártjelvények okán gerjedő indulat és gyűlölet jegyében képesek csak előfordulni. Ez azért egyfajta önkritika is a szervezés részéről. Azért mégis érthető a törekvés. Még a szervező pártpolitikustól is. S bár a szervezők szerint nemzeti és uniós zászlók rendben vannak, kérdéses, hogy kellenek-e oda? Mert alapjában véve az is egy marhaság.

Az internet, a szólás szabadságának megadóztatása ugyanis alapvető felhasználói érdekeket sért. Nem zászló kérdése, hogy kiét. Mindenkiét. Ezért akár azt is megérhetné, megérhette volna kommunikálni, hogy mit is szeretnének elérni. Túl azon, hogy „ne legyen adó, wazze”. Megérhette volna azért is, hogy kétség se férjen a tüntetés célját illetően az egészhez. Eszébe se jusson senkinek, hogy egyfajta pszeudo-ellenzéki gesztus az felvezetőben említett flastrom kiragasztásával, és a valós cél nélküli hazasunnyogás záró-gesztusával.

Andrew_s

2014. október 25., szombat

Közmunkától dagadó keblet a nőknek

A büszke pár(os)
Forrás: Facebook
Miközben dúl a kitiltások körüli kommunikációs adok-kapok, és zajlik a hivatalos hazugságok licitje, azért zajlik az élet. Még a kormánypárt háza táján is. Mi más is lehetne az alternatív „nagy téma”, mint a népszaporulat és a nők helyzetének alakulása. Túl a fiatal házasoknak ígért baksison, és a gazdasági exodus kellős közepén természetesen.

Az egyik népességi hír az volt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Rómában szólalt meg az ügyben. Ha kormányfő nem emlegeti azt a bizonyos pávatáncot, és olykor nem keveredne ellentmondásba önmagával és a minisztereivel, akár még elégedetten hümmöghetnénk is. S persze akkor, ha izolált jelenségként tudhatnánk kezelni Novák Katalin vendégszereplését az Európai Unió olasz elnöksége által szervezett miniszteri értekezleten. „Magyarország elkötelezett abban, hogy a lánygyermekek és nők jogainak védelme nemzetközi szinten is érvényesüljön”. Ugye milyen szépen hangzik? Ha igaz lenne. Habár lehet, hogy némi sajtóhibával akár igaz is. Ha az az „is” nincs az idézet mondatban. A másutt fellelhető szálkák kihúzgálását, felemlegetését például minden további nélkül el lehet talán hinni. Az asszonyverő, egykor a Fidesz frakcióban előfordultan indult vak komondor, a „Pistának jó lesz” botránya, az elhíresült vargaistváni megnyilatkozás, s megannyi más esemény fényében a hazai belpolitika gerendáira alighanem nem marad már energiája a kiváló kormányzatnak. Az elkötelezettség emlegetése helyett Novák Katalin személyes ténykedése, szavazatai talán érdekesebbek lennének.

Ahogy érdekesebb lehet az is, amit a kormányzati oldalon szétkürtölt közlemény a statisztikai adatokból kiemelésre érdemesnek tekint. Például, hogy az „Eurostat legfrissebb foglalkoztatási adatai szerint Magyarországon bővült legnagyobb ütemben a női foglalkoztatás”. Amivel kapcsolatban könnyen úgy járhatunk, hogy az egyik szemünk sír, a másik meg zokog. Ezt az adatot, például, érdemes lehet annak fényében is olvasni, amire Orbán Viktor olyan nagyon büszke. Ami nem más, mint a közmunkások számának, a közfoglalkoztatásnak a bővítése. Az egyik oldalon tehát azt olvashatjuk ki a két adatból, hogy a nők fokozottan vannak jelen az egyébként megélhetési minimumot sem igazán biztosító közmunkaprogramokban. Miközben, természetesen, bőszen tervezik a NER-kompatibilis gyermekeket. Ha ez nem igaz, akkor ott a férfiak vannak túlsúlyban, míg más helyeken elnőiesedik a munkaerőpiac. Ami, ismerve a való világ realitásait az átlagosan kifizetett bértömeg csökkenését, a munkavállalói kiszolgáltatottság növekedését jelezheti. Kérdés lehet, hogy Novák Katalin ugyan melyik olvasat alapján játssza a büszke államtitkárt? Vagy van az a pénz, amiért ő is büszke tud lenni? Nyilván van.

De igazságtalanság lenne Novák Katalinnal szemben, ha csak rá hivatkozva emlékeznénk meg a statisztikáról. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részéről, amelynek vezetője legutóbb az internet-adóval írta be magát a hírekbe, szintén szó esett a népesedési és nődolgoztatási adatokról. Kiemelve, hogy a nők foglalkoztatási adatai mellett növekszik a születések száma is. Ez a korábban leírtak fényében különben azt is jelentheti, hogy alapvetően a családok csökkenő reál-bevételei közepette születnek a gyermekek. Újratermelve azt a gyermekszegénységet, amiben Magyarország kifejezetten jobban teljesít. S amire annyira talán nem is kellene büszkének lennie a kormánynak. Már csak azért sem kell feltétlenül ürülni ennek a páros adatnak, mert ez azt is jelenti, hogy a gyermekekre jutó családi „odafigyelés” nem feltétlenül növekszik. Az azonban biztos, hogy Ratkó Anna elvtársnő szelleme már felveti a büszke, traktoron szoptató anya képét. Esetleg a közmunkában kapáló, a gyermekét hátára kötve hurcoló béres-asszonyt.

Aki még örülhet is a helyzetének. S esetleg annak, ha a gyermekáldásról nem a főnöke kíván gondoskodni. Elvégre egy olyan párt országlása esetén, ahol a nőverés elmegy, és a nők pofonnal ágyba-zavarása nem okvetlenül jelent családon belüli erőszakot ez igazán komoly nővédelmi eredmény.

Andrew_s

2014. október 24., péntek

Zavar a NERőben?

A kitiltások ügyében megszólalt, immár Brüsszelben, a miniszterelnök. Rögtön meg is nyugodtam. Bizony meg. Elvégre egy ország miniszterelnökének a megszólalására illik odafigyelni. Ha már ő nem figyel oda a beosztottak megnyilvánulásaira, akkor talán majd azok. Ha már előre nem egyeztettek a mondanivalóról.

Talán ezért is kellhet olyan nagyon az információáramlás megrendszabályozása a Varga-féle adósítással. Az a sok renitens ne próbáljon könnyelműen logikát, morált, igazmondást keresni ott, ahol nincs. De azt azért elkönyvelhetjük, hogy a kormánypárt honlapja talán mégis azt írja, amit később nem kérnek ki maguknak. Legfeljebb átírják, leveszik, vagy valami ilyesmi. Addig azonban ott pompázik a nemzeti igazmondás gurujának, az ezoterikus NER-csakrának, Pannónia géniuszának gondolatisága és üzenete az USA által elkövetetett kitiltásról. Aminek első mondatai nyomán azt hihetné a gyanútlan honlap-látogató, hogy valami realitásérzék-szerűség kezd kicsírázni a felhagyott mélyművelésű bányákat is fényárban fürdőnek láttató kormányzati sötétségben. Az ugyanis kétségtelenül igaz, hogy „az Amerikai Egyesült Államok döntése, hogy kiket enged be az országba, azt Magyarország csak tudomásul veheti”. Így aztán idáig rendben is lennének a dolgok. Valójában különben Orbán Viktornak ennél többet nem is kellett volna mondania. Feltéve, hogy az internet-adó megvédéséért felelős minisztere legalább a csillagok egy részét az égen hagyta.

Ebben az esetben az immár letartóztatásokig is eljutott önerős nyomozás olyan eredményekkel zárult, hogy ihaj. Meg csuhaj. Meg bilincs, és cseppet sem koncepciósan odadobott áldozati koncok. Varga Mihály szerint ugyanis zömmel rendben mentek a dolgok. Egészen Orbán Viktor megszólalásáig. Ezt olvashatjuk ugyanis a brüsszeli hakniról szóló közleményben: „A kormányfő szerint lényegében egy vádról van szó, a bizonyítékok ugyanakkor az amerikaiaknál vannak, állításuk szerint hiteles információik vannak”. Hofi erre talán azt mondaná, hogy „Hoppá!”. Más esetleg azt, hogy „hoppácska”. Mert amennyiben a bizonyítékok azoknál a fránya jenkiknél vannak, akkor mit tárt fel a Varga Mihály által emlegetett nyomozás. Arról már nem is beszélve, hogy ezek szerint a letartóztatottakat bizonyítékok nélkül tették hűvösre? Lehet, hogy a NAV elnöke és elnökhelyettese ezért fogta menekülőre? Először csak a kérdések elől. De mit lehet tudni, hogy miért lett ilyen sürgős a bécsi reptéren lenniük. Lehet, hogy ők sokkal jobban tudják, mint Varga Mihály, hogy bizonyítékok márpedig nincsenek? Mármint nem ellenük, hanem a pénzügyminiszteri sajtóanyagban emlegetettek ellen.

Mely utóbbi esetben Orbán Viktor szimplán elszólta magát? Arról, hogy bizonyítékok híján az a bűnös, akire két focimeccs közt rámutat? Ami csak azért furcsa, mert látszólag ugyanarról a történetről, a Bunge Zrt. által tett bejelentésről beszélt, amit Varga Mihály is emlegetett. S még azt is említette a kormányfő, hogy „kormány szerdán jelentést hallgatott meg, amelyet a nemzetgazdasági miniszter nyilvánosságra is hozott”. Ami alapján ugyebár odanyilatkozott: „Eddig 16 személyt gyanúsított az ügyben. 8-an már vizsgálati fogságban vannak költségvetési csalás gyanúja miatt, 4-en előzetes letartóztatásban. Négy személyt pedig közokirat-hamisítással gyanúsítanak”. Miközben, visszakanyarodva az elejére, a bizonyítékok a jenkiknél vannak. Orbán Viktor szerint.

Lehet, hogy mégis csak le kéne ülniük a fiuknak olykor beszélgetni. Egy kupica hazai pálinka mellett, és a vele bevett nyugtatók hatására, talán sikerülne megbeszélni, hogy ugyanarról lehetőleg ugyanazt haluzzák be mindahányan. Esetleg mindegyik mellé oda kéne állítani egy olvasni képes közrabszolgát, aki sietve bokán rúgja az illetőt, amikor a többi kormánytagot leleplező simlizésbe kezd. Esetleg akkor is, ha véletlenül elszólja magát. Ha azonban a NAV-vizsgálat bizonyítékok nélküli koncepciós jelentést adott Varga Mihály kezébe, akkor lehet, hogy a vezetőt nem a távozásáról kellene megkérdezni. Érdekesebb lehet, hogy visszajön-e a helyettesével? S autózni fog-e? Mert ha visszajön, és autózik, akkor lehet, hogy jobb nagy ívben kerülnie a traktorokat.

Andrew_s

2014. október 23., csütörtök

Ki hazudik ma?

Varga Mihály, az internet-adóval mostanság elhíresült nemzeti pénzbehajtó alighanem haragban van Szijjártó Péterrel. Annyira, hogy talán legfőbb ideje lenne rendet tenni abban a közóvodában, amelyben Misike és Petik már beszélő viszonyban sincsenek. Viki-bácsinak igazán közé kéne mennie a nagycsoportnak és újraültetni a bandát. Akármennyire is fülének kedves az a tapsos ricsaj, ami olykor felhangzik az ő magasába.

A nagy népi haragra azért gondolhatunk, mert ugyebár még csak napok teltek el azóta, hogy állítólag kormányzathoz közeli népeket is kitiltottak az USA-ból. Akkor Petike kiállt és nagy garral követelte a csúnya amerikai bácsiktól az okokat, és bizonyítékokat, amiért ez a folt eshetett a NER makulátlan testén. Annyira, hogy Rogán Antalt, alias Tónit is megkérte, hogy erősítsen rá erre a követelésre. S még legutóbb is azon nyöszörgött a szegény pór-gyerek, hogy az amerikai diplomaták nem túl készségesek, amennyiben rajtuk kérik számon a hazai gazdasági bűnözésről szóló bizonyítékokat a vonatkozó hatóság helyett. Lehet, hogy Szijjártót mégis fogadnia kellett volna az amerikai külügyminiszternek. Akkor talán elmesélhette volna neki, hogy magyar földön a magyar külügyminiszter forduljon a magyar hatóságokhoz. Bár ehhez lehet, hogy az első sarki rendőr is elég lett volna Washington-ban. Azonban a lényeg nem is ez, hanem az, hogy Szijjártó Péter szerint adják már neki elő a bizonyítékokat. Mert ő tudja, hogy ott van a dobozban az építőkockák mellett, csak nem éri fel. Ésszel.

Erre aztán mit nem mer elkövetni a pénzügyekért felelős nagycsoportos? Hát nem ment el a kúthoz. Viszont tartott egy sajtótájékoztatót. Ezen bejelentette, „hogy a Vénusz étolajat előállító amerikai vállalat (Bunge Zrt.) vezetősége 2011. szeptemberében a magyar adóhatóságoknak információkat adott át a költségvetést károsító különféle jelenségekről”. Elismerve ezzel azt, hogy tényleg amerikai cég volt a bejelentő, és részben tényleg étolajon csúsztak el a kitiltásban érintettek. Egyben azt is elismerve, hogy legalább három éve tudhattak az illetékes vezetők az ügyről. Azt is mondta továbbá az „internetért-pénzt” akcióért is felelős közhivatalnok, hogy „a NAV saját felderítő tevékenységének eredményeként idén februárban 50 helyszínen tartott házkutatást az érintett cégeknél, könyvelőknél és ügyvezetőknél”. Tehát két és fél évig latolgatták az ügyet, nyomozgattak, saját hatáskörben felderítgettek, majd hirtelen házkutatási lázban kulminált a vizsgálat.

Igazán cinikus vélemény lenne az, hogy a két és fél év alatt megpróbálták a lehető leginkább baksisra orientált forgatókönyveket, majd amikor ezek nem jöttek be, akkor akcióba léptek. Hasonlóan cinikus vélemény lenne, hogy ott tartottak házkutatást, ahol nem sikerült érvényesíteni a „nyugalomért-pénzt” elvet. Az se tévesszen meg senkit, hogy februárban a választási kampány finisében, a talán leginkább pénz-égető fázisban voltunk. Ez nyilvánvalóan a véletlenek gonosz összejátszása. Az azonban nyilvánvaló, hogy amennyiben Varga Mihálynak tudomása volt a nyomozásról, akkor Szijjártó Péter csak abban az esetben játszhatta a pökhendi bizonyítékvadászt, ha
A: teljesen hülye;
B: teljesen hülyének néz mindenkit;
C: Annyira nincs beszélő viszonyban Varga Mihállyal, hogy még a botrány kirobbanása után sem közöltek vele semmit.

S mindez független attól, hogy Varga Mihály azért szintén kérte az amerikai követségtől az esetleges további neveket. Miközben persze az is lehet egy alternatíva, hogy a gazdaságért felelős adóügyi miniszter egyszerűen blöffölt. Megpróbálva védeni valamelyest a mundér becsületét, most hirtelen kitálalt valamiről, aminek egy részét kitalálta. Vagy kitalálták számára. Ami talán azért nem valószínű, mert elég sok ponton támadható, ha ez szimpla blöff. S olyan kemény anyaghoz sem illene hozzászoknia, amitől ilyeneket kitalál.

Így aztán marad az, hogy a kormányzati nagycsoportban nagyon haragban lehetnek egymással. Legalább az amerikai útja előtt szólhattak volna Szijjártónak, hogy ne csináljon teljesen hülyét magából. Valamint az általa ott képviselt kormányzatból, és végső soron az egész országból.

Andrew_s

2014. október 21., kedd

Adóval a köztompításért

Forrás: The Midnite Marketer
Az internetadó, ha eltekintünk a figyelemelterelésben betöltött igen komoly szerepétől, akkor igen figyelemre méltó lépés. Nem azért, mert progresszív lenne, hanem éppen azért, mert érdemessé tesz némi visszaemlékezést. Alig több mint évtizedest. Megemlékezhetünk szlogenekre, cikkekre, kormányokra is akár.

Talán még emlékeznek páran arra a korszakra, amikor a hagyományos, betárcsázós modemek korában egy ISDN-kapcsolat boldog tulajdonosa akár király is lehetett a betárcsázós, akár már 56K-s modemek világában. Annyira, hogy az akkor még szinte monopol szolgáltatónál belefért az akár egy éves várakoztatás is egy ISDN-előfizetés élesítésére. Emlékeztetve arra a helyzetre, ami ott alakul ki, ahol csak egy vonalas szolgáltató van. S ahol a D-csoportnak most is belefér olyan indoklást nyújtani az internet-kapcsolat megtagadására, ami enyhén szólva is felveti a hazugság vagy megtévesztés gyanúját. Amúgy az említett ISDN-re várakozás kora nem is volt olyan nagyon régen. Alig több mint egy évtizede, az ezredforduló környékén.

Abban a korszakban, amikor a telefon-előfizetések egy részénél létezett az éjszakai kedvezmény. Amit az internetes forgalomra hivatkozva a szolgáltató el kívánt vonni, illetve meg kívánt szüntetni. Tömeges tiltakozást kiváltva, amelynek hatására a MATÁV bevezetett egy kedvezményes díjcsomagot. Jól időzítve a MATÁV-székháznál tervezett tiltakozáshoz szinkronizálva. Ezzel kapcsolatban most tekintsünk el attól, hogy az akkori Bodoky Tamás inkább gúnyolódni tűnt a civil kezdeményezésből tiltakozókon. Elvégre akkor még nem volt alanyi jogú átlátszó civil. Csak egy szimpla publicista a még indultak kategóriájából. Szóval ne tiltakozók minősítésére, hanem az akkori MATÁV-ra érdemes figyelni. Monopolhelyzetében úgy döntött, hogy eltépi az éjszakai tarifás cukros-madzagot. Cseppet sem hasonló módon, ahogy a Fidesz-indoklás hangzik most az internetadóval kapcsolatban. Nagyjából azt emlegetve, hogy mert az emberek rászoktak a netre, hát most lehet extra pénzt kérni érte.

Mert érdemes a Fidesz-környéki hírekben is visszaturkálni az időben. Most jócskán felemlegetik azt a nyilatkozatukat, amelyben korábban elutasították az internet-adót. Azonban érdemes még mélyebben merítkezni az időben ez esetben is. Akkor ugyanis ilyeneket is olvashatunk: „...az állam és a versenyszféra összefogásával elindult a családi netprogram, amely iránt a vártnál sokkal nagyobb az érdeklődés. A kancelláriaminiszter azért is fontosnak nevezte az információs, illetve a tudásalapú társadalom kialakítását...”, A nyilatkozó nem más volt, mint Stumpf István. 2000. novemberében. Amikor még nem alkotmánybíraként, hanem a Fidesz-kormány minisztereként ismerhette a világ. S amikor a széleskörű netelérés biztosításában látta a Fidesz-kormány a tudásalapú társadalmat. Amikor a társadalom felemelkedésében még a tudást, a képzést gondolták meglovagolni. Azóta ez is változott. Mára a rabszolgamunka-alapú közmunkatársadalmat építi Orbán Viktor. Amihez nem csak nem kell, de egyenesen káros a tudás, az emberi kapcsolatrendszer. Az akkori Fides-szel ma szembemenő Fidesz képe egyenes következménye az orbáni doktrinaváltásnak. Amihez csak bevezető volt talán 2008-ban Zsigó Róbert felszólamlása, amelyben a tanerők számítógépes ismereteinek elvárását kifogásolta.

Amely kollektív agyzsugorítást, mint burkolt célt, az interneten alapuló modern kultúra teljes elutasítását jól mutatja, hogy az adó alapja a megkezdett gigabájtok száma. Ami, ismerve a jelen technológiákat gyakorlatilag pont azoknak a forrásoknak a kiszárítására alkalmas, amely például az interaktív csatornákat táplálja. Amibe például a távoktatást, a digitalizált demonstrációkat is sorolhatjuk. Nem az utcait, hanem a tanulmányit. Igaz, a gyors információcserét, a kormányzati, hatósági ténykedéseket hamarjában lebuktató „streaming”-et is besorolhatjuk a sávszélesség-igényes ineternethasználat keretei közé. Ami a kollektív retardálás mellett szintén komoly súlyt képviselhet, egy szemléletében paranoid, ténykedésében idióta országvezetés esetében. Nem feledve a régi jó kádárista receptet sem. Orbán lesz a megértő vezér, ha a most belengetett idioitisztikus adómértéket, a gigabájtonként százötven forintot leviszik százra, vagy akár tizenötre. De végül is, miért pont ezzel az ócska trükkel ne élne kormányzat. Az első jelek már láthatóak az eredetileg globálisan belengetett, majd hirtelen korlátossá módosuló adóval.

Andrew_s

2014. október 20., hétfő

Részvételtelenség

Nem, kérem. Nem elírás a cím. Pontosan arról, szól, hogy ki kivel nem találkozik, illetve hol nem vesz részt mostanában. S még csak nem is abban a magánszférában, ahol a lemondott randevúk sora zajlik nap, mint nap. Ahol azért külön alkategória lehet azon találkozások sora, amelyek szóba sem kerülnek. De az még mindig magánügy. Maradjunk tehát a politikai megfelelőknél.

A napi politikában ilyen elmaradt találkozások sokszor jelzést hordoznak. Sokszor nagyon is komoly jelzést. Majdnem olyan komolyat, ami miatt annak idején külön elemző csapat figyelte a Brezsnyev elvtárs környezetében felbukkanók sorát. Valamint elhelyezkedésüket a slepp mintázatában. Ez a jelenség is megtalálható hazánkban, de kicsiben. A nagy Szovjetuniónak nagy szemlékre is futotta. Nekünk stadionpáholyok szotyizásai jutottak. Kis ország, kis köpködés. De inkább térjünk vissza ahhoz, hogy ki kivel nem találkozik. Jelesül érdemes a külügyminiszterre összpontosítani, ha már a napokban elcsúszni látszik az étolaj-mutyin. Nem mintha közvetlenül érdekelt lenne benne, de éppen olyan éleslátással szerepelt az ügyben, ahogy annak idején bulvárkacsának minősítette Schmitt Pál plágiumügyét. Aki, nem mellesleg, azóta sem találkozott a doktori tanáccsal. Habár lehet, hogy nem is kell majd neki.

Szóval Szijjártó Péter, a csalhatatlan külügyér. Aki például nem fog találkozni az amerikai külügyminiszterrel. Kár is lenne találkoznia talán. Nincs is miről beszélniük egymással talán. Bár Szijjártónak éppenséggel lenne talán miről. Számon kérhetné Obama elnök megnyilatkozásait, és jól megmondhatná a magáét. Mondjuk a portás előtt várakozó koldus pincsi-kutyájának. Neki talán még meg is merné mondani. S még nem is okozna a képességeit meghaladó szellemi kihívást. Talán. A pincsinek. Aki felismerné benne egy országos alfa szobai ölebét. Új ruhában. Ellenben az ismert programban az említett kiskutya nem szerepel. Ahogy az USA elnöke sem. Aki, úgy nem mellesleg Orbán Viktorral sem nagyon szokott túl sokat találkozgatni hivatalból. Akkor meg miért pont egy frissen kinevezett külügyminiszterrel csevegjen? Vele foglalkozzon a külügyi apparátus. Már akkor, ha megkapja a beutazási engedélyt. Így Szijjártó Péter találkozni fog Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárral. Az is lehet, hogy Matolcsy György már titkos szeánszokon készítette fel az utazót az utóbbira. Így aztán lehet, hogy lesz ott piros pettyek számolgatása. Akárki meglássa. S még az is lehet, hogy Szijjártó Péter sok újdonságot fog hallani. Nem kizárt ugyanis, hogy az említett hölgy egy cseppet többet tud Európáról és Ázsiáról, mint a magyar külügyminiszter.

Így aztán már kellő korrepetálással vághat neki az USA északi szomszédjához vezető hadi utu reá megtételéhez. Habár aligha akar ott harcot hirdetni. Bőven elég lesz a puszta jelenléte is. Nem a harchoz, hanem a távolmaradáshoz. Mert a nemzeti nemzetieskedők nemzeti vezetőjének nemzeti külügyminisztere nehogymár itthon töltse október 23.-át. A végén még ki kéne mennie valami köztérre. Ami azért mégis macerás lehet, mert ott esetleg még felkészítetlen és agymosatlan népek is előfordulhatnak. Akikkel legalább olyan rossz lenne a miniszternek taliznia, ahogy az USA külügyminisztere vele nem tárgyal. Miközben lassan azért kezdhetjük figyelni a híreket.

A nemzeti ünnepeken ugyanis komoly tradíciója van a távolmaradásnak. Most még érdemes lehet megtenni a téteket, hogy melyik bátor kormánytag és talpnyaló melyik világszegletben fogja eltölteni a hosszú hétvégét. Szijjártó Péterről például már tudjuk, hogy Kanadában. Semjén Zsoltról még nem tudjuk, hogy hol ünnepel, de ő sem az itthon ülő típus. 2013-ban legalább is nem sikerült Budapesten maradnia. Orbán legutóbb a saját Szabadség-téri vízióját sem avatta. Úgyhogy lehet, hogy már szoktatják valahol a lovat a Semjén-hurcolási gondolathoz. A téteket lehet persze fokozni azzal, hogy a fővárosban ünneplő kormánytagok a kötelező jelenléten kívül még hány percet mernek az emberek közelében tartózkodni. Mielőtt halaszthatatlan ténykedésekre hivatkozva, és rendőrileg felvezetve elhúznának.

Habár még az sem kizárt, hogy idén az USA-kitiltások összehozzák a csapatot. Mert mégis jobb lehet rendőri felvezetéssel ünnepelni Budapesten, mint rendőri elvezetéssel, egy reptéren.

Andrew_s

2014. október 19., vasárnap

A kitiltási barométer

Az amerikai kitiltások ügye, miközben remekbe szabottan alkalmas lehet a figyelem elterelésére pár dologról, kétségtelenül rejthet még pár gyalogsági aknát. Vagy sem. Szijjártó Péter, aki a lakásügyeivel, vagyonosodásával esetleg szintén sarokba szorítható, meg viszi a balhét. S generálja. Mert aligha van más választása. Számára a közügyektől való távolmaradás nem opció. Mára akkor sem lenne az, ha lenne rá igénye.

Bár nyilvánvalóan nincs. Ellenkező esetben nem vállalta volna be már jóval korábban a Vezér első körös latrinavitézeinek büszke szerepét. Azt, akinek a képébe kenik a végterméket, és rábízzák a nemes feladatot: beszéljenek hosszan, meggyőzőn arról, hogy ez milyen szép, és jó. Valamint ajánlják a híveknek azon az alapon, hogy lehet hozzá üvöltözni, tapsolni. Márpedig a jelen külügyérnek jó néhány ilyen kétes dicsőség jutott. Azóta, amióta felverekedte magát Orbán Viktor elsőszámú személyi csicskásának szerepéből. Forintrontáson, baltás ügyön keresztül felívelve a pályáját. Amikor tehát itt van az amerikai kitiltások ügye, elég orbitális szűklátókörűség kéne ahhoz, hogy szimplán Szijjártónak legyen tulajdonítható az általa előadott magánszám. Beleértve azt a kamikáze-akciót is, amivel mostanában éppen bizonyítékokat követel. Amiket tényleg nem fog megkapni.

Már csak azért sem, mert az amerikai beutazási jog nem alanyi jogon jár. Az adható. S akár a reptéren is megvonható. Mármint a washingtoni reptéren. A nagy vehemenciával előadott követelés tehát világos, hogy a híveknek, és a hazai kormánymédiának szól. Az amerikaiak megvonják a vállukat, és legyintenek. Békésen eltöprengve azon, hogy hol a fenében is lehet a Földön Budapest. Ha egyáltalán elérik az ingerküszöböt azok a légyzöngések, amiket itthon sokan valami abszolút zaj gyanánt akarnak eladni. Abban például szinte biztosak lehetünk, hogy Szijjártó Péter, ha egyáltalán tényleg eljut kedden az USA-ba, és nem mondják le a látogatását az utolsó pillanatban, nagyon kis fiú lesz. Mert ez a történelmi és gazdasági realitás. Marad tehát az, hogy végső soron itthon kellene kezdeni ezzel az egésszel valamit. Akár a kormányzatnak is. Mert lehet például nagy tevehús-bizniszt nyélbe ütni keleten, de azért a valós gazdasági és kulturális kötöttségek mégis nyugatra orientálnák az országot. Hacsak nem valami rezervátumterület kialakítása a kormányzati cél. Nem is annyira egy keleti kultúrkör, mint egy országos OPNI bemutatóterepeként.

Maradjunk, gondolatkísérletként annyiban, hogy nem a nyereg felett puhított aranyér a távlati cél. Ebben az esetben a politikai és gazdasági szereplők kitiltása, a számlák zárolása mégiscsak olyasmi, amin érdemes lehet eltöprengeni. Az egyik irányban nyilvánvaló figyelmeztetésként értékelhető a gesztus. Azt illetően, hogy lehet bárki itthon főbilicsősz, azért nem szeretik, ha az USA-ban próbál baksis-alapú ügyleteket kötni. Amellett azt is jelzi a kitiltás, hogy van ezek ellen eszközkészlet, és nem félnek használni. Akinek lenne esze felfogni a figyelmeztetést, az sürgősen igyekezne elhatárolódni az érintettektől. A gazdasági és politikai lepra ugyanis gyorsan rágyűrűzhet azokra az üzletekre, amelyek érintettjei, egyelőre, kiestek a kitiltások látóköreiből. Amennyiben tehát ez a karantén nem jön létre nagyon gyorsan és nagyon látványosan az a karantén kialakításában érintettek hülyeségének, vagy azok nagyon komoly zsarolásának gyanúját vetheti fel.

A figyelmezetésként való értékelés mellett érdemes azon is elgondolkodni, hogy a számlák béfagyasztása, a rokonság hazazsuppolása a zsebek zsárazulatához vezet. Ráadásul a rokonság, megannyi szívességtételre számító ismerős, száma megnő a határokon belül. Kielégítetlenül, és a számlák befagyása miatt kielégíthetetlenül. Az, hogy a kitiltottak nem fognak koldulni, az borítékolható. Azonban az is biztos, hogy megpróbálják majd a kieső számlák jövedelmét pótolni. Ami nyilvánvalóan megnöveli az itthoni mutyik, lenyúlások jelentőségét, és számát egyaránt. MInd számosságukban, mind várható értékükben. Annyira, hogy akár a hazai ingerküszöböt is elérhetik. Annyira, hogy feltűnőbbé válnak azok számára is, akik még nem teljesen vakultak meg az Orbán Viktort körbevevő kommunikációs glóriától. Habár legutóbb Rogán Antal is beszállt a glória mentegetésébe, és az amerikai kormány számonkérésébe. De nyilván van az a vagyonmutyi, amiről tudva valamit a frakcióvezető is mikrofon elé küldhető.

Végső soron, közvetetten, de nagyon magas labdák sorozatára is számítani lehet. Olyan magas labdákéra, amit nagyon lecsapni sem kellhet az ellenzéknek. Elég lenne lefele pöckölgetni. Ami talán még a jelen magyar ellenzéknek is sikerülhet. Ha képes legalább annyira hiteles embereket megszólalásra bírni, akinek elhihető a kisebb mutyi-érintettség, és kilóra való kormányzati megvétel hiánya. Ha ezek a lecsapáskák is elmaradnak, akkor alkalmasint azon is érdemes lehet elgondolkodni, hogy az egész politikai elitet le kéne cserélni. Szélsőjobbtól baloldalig. Akár vodkára is. Vagy nemzeti pálinkára. Élősúlyban. Az, hogy Szijjártó egyáltalán ki mer állni egy mikrofon elé parádézni, illetve a mögöttes erők az ő képességeivel ki merik küldeni egy mikrofon elé, aggodalomra ad okot. Arra nézve, hogy a Fidesz gazdasági motorját fűtők tudhatnak valamit. Az ellenzéki politikusokról.

Andrew_s